2008 október 6. | Szerző: Pyle |
Sziasztok!
Csak most térek magamhoz.
Augusztusba mondta ki az orvos, hogy PCO.
Csak most kezdem felfogni, hogy beteg vagyok.
De miért? Szeretnék róla tudomást sem venni, de nem lehet.
Bizakodó vagyok.
Azt mondta az orvos, ha lefogyok semmi bajom nem lesz. Ha lefogyok semmi gond nélkül lehet gyerekem. Ha lefogyok…
Ártalmas is lehet az internet. Sok fórumot megnézegettem és mindenhol a meddősség/babával foglalkoznak.
Én még nem tartok ott hogy babám legyen.
Nagy súlyfelesleggel küzdök (164 cm/már “csak” 103) , dohányzom, nem sportolok. Szeretek lustálkodni és sokat enni.
Augusztus óta is így élek.
A minap találkoztam egy rég nem látott barátnőmmel. Megkérdezte mit mondott az orvos. Vázoltam neki a helyzetet: PCO-m van egy kis anyagcserezavarral megfűszerezve.
“Az mit jelent?” – “Valami nincs rendben odabenn.”
Adott egy csomó gyógyszert hogy szedjem és 3-4 hónap múlva menjek vissza. Addig is fogyjak és mozogjak.
“És hogy megy?” – “Sehogy, nem csinálok semmit másként.”
“Miért nem, hisz az életedről van szó?!?”
És igaza van.
Most megpróbálom összeszedni magam a lehető legteljesebb mértékben.
Hisz ez a nyár nem az én nyaram volt.
Kirúgtak az egyetemről, át kellett mennem levelezőre és hozzá kellet fognom dolgozni melette, hogy önellátó legyek valamennyire.
De elköltözni még nem tudok. A szüleimmel élek. Nagyon imádom őket és mindenben mögöttem állnak. De más lenne egy pasival kettesben.
Ebből mi is hiányzik? Ja megvan már! : a pasi!
Ígérem ez az első ilyen szomorkás írásom.
A többi már vidámabb és optimistább lesz.
Addig is legyen szép napod kedves Olvasó!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: